Az Életünk folyamatai, mint az Elengedés!

Az egész élet egy változás, melyet olykor nehezen élünk meg. Ahhoz, hogy tudjunk áramlani az élettel, a benne rejlő változásokkal, sokszor megjelenik az életünkben az elengedés. Lebontódnak azok a helyek, kapcsolati rendszerek amik már nem mükődnek, vagy nem úgy ahogy mi azt szeretnénk, egyszóval már nem szolgálják a fejlődésünket. Mindez azért történik, hogy egy magasabb minőség érhessen el minket. Persze tudom, olykor ezek a helyzetek nem egyszerűek.
Időnként ezeket a helyzeteket egyfajta “halálként” éljük meg. Először jön a sokk, mely szinte lebénít minket, szinte megszólalni sem tudunk, nem is nagyon érti az ember, hogy valójában mi történik, mint amikor meghal egy szerettünk. Aztán jönnek a miértek. Miért pont én, hogy tehetted ezt velem…. Annyira fáj a történés, hogy akár szépen lefolythatjuk ezt a fájdalmat és elkezdünk menekülni előle a szembenézés helyett.
Simán át akarjuk ugrani az elengedés többi szakaszát, mint pl amikor valaki elvállik, nem gyászolja meg, érti meg az elöző kapcsolatban átélteket, a szereplők felelősségét az ügyben és belemenekül az új kapcsolatba. Itt aztán egy idő múlva persze ugyanazokat a történéseket éli át.
Miért akar menekülni az ember??
Mert azt hisszük, hogy a lelkünk már nem bír el több fájdalmat, ha mégesgyszer szembe kell néznünk a fájdalomba, abba már szinte biztos, hogy belehalunk….Igy aztán sok esetben a menekülést választjuk.
Azonban ha nem menekülünk, hanem megállunk egy pillanatra, és őszintén magunk felé fordulunk a szembenézés által, akkor egyszercsak megmutatódik a düh…egy iszonyú harag. Mi van ez mögött az elementális erővel kirobbanó harag mögött?? Egy hatalmas fájdalom, már megint nem engem akarnak, kitaszítottság érzés, na meg persze egy hatalmas erő, mely képes akár ölni is, csak hogy ő maga életben maradhasson.
Bántjuk azt aki minket bántott, azt az embert, akit egykor szerettünk, azt akivel oly sok részünk megegyezik, mégha ezt fájó is felismerni…
Miért?? Mert fáj, mert elhagy és ezzel valami végérvényesen véget ér. Meghal.
Bántjuk őt, miközben észre sem vesszük, hogy leginkább saját magunkat bántjuk és nyirjuk ki ezzel a folyamattal.
Az utolsó fázis az elfogadás, melyhez a szembenézés által jutunk. Önmagunk őszinte érzéseihez való szembenézés által, és a megértés, megbocsájtás által! Ez adja a megértést. Egy mély rálátást, ahol a másik tükrén keresztül a saját lelkünket láthatjuk meg és szép lassan magunkhoz ölelhetjük a saját részeinket! Megértem, hogy vége, megérzem ezt az egészet……és már nincs akarás….nincs hadakozás, ellenkezés…. Elfogadás, megértés, na meg szeretet van!
Halál. Vége. Elmúlt… Saját részemként takarom le, temetem el.
Mi marad Nekem?
A mögötte lévő erő!!! Ezt is kibirtam! Itt vagyok és szembenéztem a fájdalmammal. Mi az én erőm? Az, hogy szembe tudok vele nézni, az, hogy merek érezni! Merem vállalni az érzéseim által az Életet!!
Érzem ha jó és boldog, és azt is érzem, amikor fáj, és mégis itt vagyok!! Ez az én erőm, akár az oroszláné!
Ahogy kapcsolódok az érzéseim által az erőmhőz, igen , MÁR LÁTOM AZ ÚJAT, LÁTOM A TISZTA EGYENES UTAT…..
Látom, hogy akkor így tudtuk csinálni, de most az én döntésem, hogy csinálhatom másképp is.
Akkor is elfogadható vagyok, ha másképp csinálom, ha nem a fájdalmakat választom, hanem az ERŐTŐL ÉS A SZERETETTŐL DUZZADÓ BOLDOG ÉLETET!!!!💟🕉

Várlak szeretettel, ha úgy érzed Tudok neked segíteni❣️

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Kép-Pinterest.com

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük