Önismereti hétvégi elvonulás

Kedvesek!
Szeretettel hívlak Benneteket egy csodálatos hétvégi gyógyulós elvonulásra Bujákra mely a Cserhát hegyei között helyezkedik el.
Egy csodálatos kis apartmant sikerült találnom ebben a csodás környezetben, ahol együtt tölthetünk egy hétvégét, közösen gyógyulhatunk, tapasztalhatunk rendkívüli energiákkal körbevéve.
Érkezés május 24-én pénteken délután 15h-tól és vasárnap 11h-ig leszünk együtt.
Mire számíthatsz ezen a hétvégén, ha velünk tartasz? 🙂

-Női gyógyító szertartás kint a szabadban, ahol kapcsolódunk a természeti erőkkel, az égtájakkal, Földanyával és az Éggel, a Nap éltető erejével. Megérezzük az erők és a hozzájuk tartozó archeállatok erejét, összekapcsolódását a szívünkben, és megköszönjük a lelkünknek, hogy elvezetett minket ide. Ezután egy szent térből születünk újjá az új életünkbe, miután gyógyítottukés elengedtük az őseink és a bennünk lévő fájdalmakat, nehézségeket.

-A hétvégén a főszerep az érzéseké lesz! Felszabadítjuk és megengedjük megélni az érzéseinket, a bennünk lévőségeket, hisz ne feledd, az Érzések, az maga az Élet! Ebben a folyamatban segítségünkre lesz a Családállítás, illetve különböző önismereti játékok.
-Szombaton este kürtös kalácsot sütünk kint a kertben
-Megtapasztaljuk az érintés szerepét és fontosságát
-Lesz Mozgás Meditáció, ahol a mozgás és a zene segítségével megengedjük a bennünk lévő folyamatok kitisztulását, felszínre jöttét és gyógyulását!
-Kirándulás a Kálvária hegyen a Cserhát hegységben, Szent Anna Kápolna meglátogatása
-és sok sok NEVETÉS, JÓKEDV, KAPCSOLÓDÁS.:)
Ellátas: félpanziós
Ár: 40.000Ft.
A foglalás előleg elutalással történik, melyhez számlaszámot jelentkezéskor küldök.
Az előleg 20.000Ft, melyet április 23-ig kérek elutalni, a további 20.000ft-ot a helyszínen május 24-én kell kiegyenlíteni.
Visszamondás esetén az előleget nem áll módomban visszatéríteni, tehát amennyiben komoly a szándékod és az elkötelezettséged, kérlek akkor jelentkezz!
Helyszín címe: Buják. Ady Endre utca 6. Fecskefészek apartman.
utazás: egyénileg, esetleg a jelentkezők összeszerveződhetnek ,így egy autóval többen is utazhatnánk.
Maximum 10 ember jelentkezését várom, úgyhogy minél előbb biztosítsd a helyed!
Jelentkezés:
Lató Renáta
Tel: 06/20 598-60-73
e-mail: gyorok.renata@gmail.com
Bármilyen felmerülő kérdés esetén hívjatok, írjatok bátran, szívesen válaszolok.

Nagyon nagy szeretettel várlak!
Reni

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük