Ne hagyd, hogy megtévesszelek! Ne hagyd, hogy megtévesszelek azáltal, mit
mutat az arcom. Álarcot viselek. Ezerféle álarcot viselek- álarcokat, amelyeket
félek levenni. Egyik sem én vagyok.
A képmutatás már második természetemmé vált, de ne hagyd magad
megtéveszteni. Az én érdekemben ne hagyd magad megtéveszteni!
Olyan benyomást keltek, hogy magabiztos vagyok, hogy bensőmben csak
ragyogás van, nincsenek viharok, hogy önbizalom a nevem, higgadtság a
módszerem, hogy a víztükör nyugodt, és ura vagyok a helyzetnek, nincs
szükségem senkire. De kérlek, ne higgy nekem!
Kifelé tűnhetek nyugodtnak, mint a tükörsima óceán, de ez álarc, az állandóan
változó, és mindent elrejtő álarc.
Alatta nincs magabiztosság, nincs nyugalom. Alatta ott van a valós önmagam,
zavarban, félelemben és magányban. De én elrejtem ezt. Nem akarom, hogy
tudjanak róla. Megrettenek a gondolatra, hogy a gyengeségem és a félelmem
láthatóvá váljon. Ezért van, hogy kétségbeesetten igyekszem álarcokat ölteni,
amelyek mögé elrejtőzhetek. Egy gondtalanságot tükröző, ravaszul
megtervezett homlokzat ez, amely segít a képmutatásban, segít, hogy
elrejtőzhessem a látó szemek elől. De épp az ilyen szemek jelentik számomra a
megváltást, az egyetlen megváltást, és én tudom ezt. De csak ha ezt az
elfogadás, a szeretet követi.
Ez az egyetlen, ami fölszabadíthat önmagam jármai alól, kiszabadíthat a
magam emelte börtön falai közül, a magam emelte sáncok mögül. Ez az
egyetlen, ami meggyőzhet arról, amiről nem győzhetem meg magam, hogy
valóban vagyok valaki.
Ki vagyok hát, tűnődhetsz rajta. Olyan valaki vagyok, akit nagyon jól ismersz. Én
vagyok minden férfi, minden nő, minden gyermek, akivel találkozol. Itt állok
előtted. Kérlek, szeress engem.