” A Lélek viLága, ahol nyílik az élet viRága!”

Mile Tünde alkotása
Szeretettel hívlak a Lélek Mentor egy éves utazására, ahol havonta egy hétvégét együtt töltünk az önismeret jegyében.
Egy képzés ahol mély ismereteket sajátíthatsz el, majd használhatod azt a saját életed és mások életének a segítésére.
Sokszor felteszik azt a kérdést, hogy ha én nem szeretnék ezzel foglalkozni, akkor is érdemes jelentkeznem?
A válasz erre egy nagy IGEN.
Vallom és hiszem azt, hogy elsősorban Önmagukért kell lépnünk!
Saját magunkon kell segítenünk, hogy aztán amikor már mi magunk tudjuk kezelni és irányítani az életünket, amikor már vagyunk annyira stabilak, hogy nem vonódunk bele a másik drámájaba, akkor tudunk másoknak igazából segíteni!
Ehhez tudok Neked segítséget nyújtani másfél éven keresztül. 
A képzés kezdő időpontja : 2027-ben indul. Pontos időpont hamarosan kirásra kerül.
A részvétel feltétele egy felvételi elbeszélgetés, ahol mindketten megérezzük és eldöntjük, hogy szeretnénk e, tudunk e együtt dolgozni ebben a folyamatban.
A másfél éves képzést egy három napos Elvonulással zárjuk, ahol záróvizsgára kerül sor.
A három napos elvonulás árát, a képzés ára nem tartalmazza.
Sikeres vizsga után kiállításra kerül a hivatalos B/2020/001036 – os számú Lélek Mentor képzés Tanúsítványa.
A képzés felépítése gyakorlat orientált.
A hétvégék egymásra épülnek, az egyik napon elméleti anyagot veszünk át, míg a második nap a gyakorlatokról szól.
Számomra nagyon fontos része a képzésnek, hogy amikor vége az oktatásnak, ne legyen senkiben bizonytalanság egy- egy mélyebb sérülés oldásával kapcsolatban, hanem biztos kézzel tudják kezelni a nálam végzettek a hozzájuk fordulók élethelyzeteit.
-Ez azonban csak úgy lehetséges, ha már a résztvevők is végigmentek a saját blokkjaik felismerésében illetve azokban való oldódásban. Számomra így válik hitelessé egy segítő.
A képzés felépítése épp ezért elsőként, a jelen életünk nehézségeinek oldásáról szól, ez az alap kiindulási pont. ( fogantatás-születés feldolgozás, várt vagy épp nem várt gyerek vagyok, gyermekkori traumák oldása, anya-apa generációs blokkok oldása, áldozat-tettes dinamika feltárása és oldása, bőség elakadásának a kezelése.)
-A jelen életünk rendeződése után egyre mélyülő tematikában jönnek az előző életek, karmikus kötések-fogadalmak megismerése valamint ezek rendezése az Égiek segítségével. Ennek megtanulásához természetesen az elméleti részben megkapnak a jelentkezők minden szükséges információt és tanítást az Univerzum felépítéséről, törvényeiről és a sérülések, blokkok oldási lehetőségeiről és az azokhoz szükséges kompetenciákról.
Amásfél év alatt mélyebben kapcsolódunk a Lélekgyógyászat rejtelmeihez, olyan oldási lehetőségeket tanulunk meg és szellemi tanításokat sajátítunk el, mely komplex rendszerben látja és értelmezi, valamint kezeli az embert, test-lélek-szellem egységében.


